Ahol az informatika kezdődik


Már-már megalázó, amit a DIGI csinál

A szolgáltató újabb sávszélesség-emelést jelentett be, még a korábbiaknál is kedvezőbb havidíjak jönnek. A labda fel van dobva a versenytársaknak.

A DIGI ma bejelentette, hogy a napokban ismét növeli internetes előfizetői sávszélességét, valamint június 1-jétől új, még kedvezőbb árú csomagokkal váltja fel meglévő csomagjait lakossági kínálatában. A sávszélesség-növelés minden optikai csomagot egyaránt érint, a legkisebb csomag előfizetőit beleértve, akik mostantól 50/30 Mb/s helyett ennek dupláján, 100/50 Mb/s sebességgel szörfözhetnek a hálón. A többi csomagnál a feltöltési sebességet duplázzák meg.

Tavaly júniusban a DIGI már 2,5-szeresére növelte az internet sebességét a korábbi előfizetési díjait megtartva. Aztán egy hónappal később még tovább léptek, amikor a magyar piac leggyorsabb, 1000 Mb/s csomagját bevezették (ezzel jelentősen megdobták Magyarország helyzetét a statisztikákban: a netindex.com által 2014 júliusában felmért 196 ország közt elfoglalt 40. helyéről Magyarország a 35. helyre ugrott, jelenleg is tartva ezt a pozíciót az 51,22 Mb/s-os országos átlagos letöltési sebességgel.)

A frissített DIGINet csomagok között tehát jövő hónaptól a legkisebb optikai szálas csomag is már 100/50 Mbps sebességű, DIGI okos csomagban rendelve már akár 1890 Ft-os havidíjért. De arról se feledkezzünk meg, hogy az 1000 Mb/s-os is 25%-al olcsóbb lesz, így okos csomagban rendelve már akár 3 500 Ft-os havidíjért hozzá lehet jutni. Ez töredéke a konkurencia által kínált csúcstermékek árainak.

Már ahol elérhető a DIGI szolgáltatása.

http://itcafe.hu/hir/digi_sebessegnoveles_arak.html

 

 

 

Viszik, mint a cukrot a 2400 forintos számítógépet

Néhány nap alatt összejött a kitűzött összeg 25-szöröse, és továbbra is folyamatosan érkeznek a megrendelések a nagyon olcsó, mégis teljes értékű számítógépre.

Amikor szombaton először írtunk a C.H.I.P.-ről, már a cikkünk olvasottságából is sejtettük, hogy óriási lesz az érdeklődés a közösségi tőkegyűjtés fázisában lévő olcsó számítógép iránt. És valóban: azóta már a célként kitűzött 50 ezer dollár sokszorosa összejött, az érdeklődők több mint 1,2 millió dollár értékben rendeltek a gépből a Kickstarteren.

A hitelkártya méretű masina alapmodellje 9 dollárba, azaz kb. 2400 forintba kerül, ezért cserébe egy 1 GHz-es a processzort, 512 MB-os DDR3 RAM-ot, és 4 GB-nyi tárhelyet tartalmazó, wifi- és bluetooth-kapcsolatra képes eszközt kapunk. A gépet további néhány tucat dollárért (néhány ezer forintért) akkumulátorral, HDMI és VGA csatlakozókkal és más extrákkal bővíthetjük. Magyarországi rendeléskor van még egy költség, de a C.H.I.P. ezzel a kb. 5 ezer forintos szállítási díjjal együtt is egy nagyon(-nagyon) olcsó számítógép marad.

Ha megvan az eszköz, már csak monitorhoz és billentyűzethez kell csatlakoztatni, és teljes értékű számítógépként használható: böngészésre, játékhoz, e-mailezésre, torrentezéshez, videózáshoz stb. A Linux-alapú operációs rendszert futtató géphez ezernél is több szoftver lesz, mindegyik ingyenes.

http://hvg.hu/tudomany/20150515_chip_olcso_szamitogep_erdeklodes?s=hk

 

 

 

 

Egy magyar, aki leelőzte a Samsungot és az Apple-t

Először eladott ötszáz mp3-lejátszót. Aztán pár ezret, százezret, végül egymilliót. Utána elkezdett táblagépeket árulni, és tavaly már hatvanezernél tartott. Ezzel vezeti a hazai piacot, bevétele pedig közel kétmilliárd forintra duzzadt. Eddig tündérmese a MyAudio márka, és kitalálójának, Lacza Gábornak a története. A neheze azonban most jön.

Lacza Gábor álma április 6-án valóra vált. Tulajdonosként olyan üzletet nyitott, ahol az első napon az utcán kígyózó sorban álltak a vevők. Ha nem is annyira, mint amikor az Apple rukkol elő valami újdonsággal. Az ő üzletében is hasonló hardvereket árulnak, mostanában leginkább táblagépeket, MyAudio márkanév alatt.

Sokan távol-keleti cégnek képzelik a MyAudiót, de egy miskolci székhelyű magyar társaság által felépített márkáról van szó. És ami még meglepőbb: darabszámot tekintve Magyarországon az idén már nem a Samsung és nem is az Apple, hanem a MyAudio vezeti a tabletpiacot. A vállalkozás - név szerint AC & IP Control Kft. - szinte a semmiből nőtt ki hat év alatt….

 

http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20130704-lacza-gabor-es-a-myaudio-tortenete-miskolci-vallalkozobol-lett-a-tablagep-piac-vezetoje.html

 

 

A Lumia 925 legyőzi az iPhone 5-öt

Egy összehasonlító videóból kiderült, hogy akinek csak a kamera számít, az jobban jár a

Minden egyes okostelefon-generáció jobb és jobb kamerával érkezik, bár tény, hogy vannak olyan gyártók, amelyek csak a megapixelekkel dobálóznak, minőséget azonban nem tudnak kínálni. A kivételeket erősíti többek között az Apple, a Samsung, de a Nokia is, ezeknél a gyártóknál ugyanis nagy hangsúlyt fektettek a lehető legjobb kamerára. 

Természetesen mindegyik esetben kissé mást kapunk, így különösen érdekes lehet, ha összehasonlítjuk az azonos kategóriában indulókat. Az iPhone 5 igazán jónak számít a mezőnyben, de vajon mit tud a Nokia alumíniumba csomagolt Lumia 925-öse? 

Az mellékelt összehasonlításból kiderült, hogy a Lumia 925 egyértelműen jobb színhűséggel rendelkezik, és a részleteket is jobban tudja visszaadni az almás készüléknél. Persze mindez akkor igazán fontos, ha az elsődleges szempontunk a vásárlásnál a kamera minősége: 

http://techcorner.hu/macworld/a-lumia-925-legyozi-az-iphone-5-ot.html

 

CES 2013

Tucatnyi új táblagépet mutattak be Las Vegasban a gyártók:  a felhozatalból kiderül, hogy az idén az asztali számítógép és a főnöki laptop is tabletté alakul.

Az idén már nem túl izgalmas az olcsó tablet

Több új olcsó táblagéppel is bővül az idei kínálat. Az Acer Iconia B1 nevű tabletjével kifejezetten a kezdő felhasználókat célozza. Ez a modell nem kínál túl fejlett hardvert, de cserébe csupán 45 ezer forintnak megfelelő összegért lehet majd hazavinni a legolcsóbb változatot.


Alapfunkciókra bőven elég az olcsó Acer Iconia B1 tudása

 
 

Ez a kétmagos, 1,2 gigahertzes processzor mellett egy hétcolos, 1024x600 pixeles felbontású érintőképernyőt és 8 gigabájtos háttértárat kínál, és a legújabb Android rendszert futtatja. Ha valaki csak filmek vagy a YouTube nézegetéséhez, hírolvasáshoz vagy facebookozás céljára szeretne táblagépet, annak ez a felszereltség is elegendő, ráadásul a beépített GPS révén navigációra is alkalmas.

Windows 8-as táblából is lesz olcsó

Olcsó androidos modellek már tavaly is elérhetők voltak, az első viszonylag jutányos árú Windows 8-as készülék a Dell kínálatában jelenik meg. A korábban bemutatott Latitude 10 táblagép Essentials jelzésű kiadásának ára ötszáz dollár (110-120 ezer forint) lesz, ami megegyezik a tízcolos iPad wifis változatáéval. A készülék gyakorlatilag a netbook utódjának tekinthető teljesítményét tekintve, tömege pedig nagyjából megegyezik a Retina-képernyős iPadével, tehát még könnyebb lesz a táskában hurcolni.


Az első olcsó Windows 8-as tábla lesz a Dell Latitude 10 Essentials gépe

A masinában kétmagos Intel Atom processzor dolgozik 1,8 gigahertzes órajelen. Az érintőképernyő mérete 10,1 col, amelyet a sérülésektől Gorilla-üveg óv. A tableten a Windows 8 számítógépes, tehát régi programok futtatására is alkalmas verziója fut, így például Office-t vagy Photoshopot is ugyanúgy lehet telepíteni, mint egy laptopra. Az olcsóbb változat 32 gigabájtos háttértárat tartalmaz, ám ennek nagyjából a felét lefoglalja a rendszer. A Dell tabletjét USB-csatlakozóval és SD-kártyahellyel is felszerelik, és további csatlakozókat tartalmazó dokkoló is elérhető lesz hozzá.

Az asztali gépből is táblát csinál az Asus

Nehéz nem értetlenül állni az Asus többszörösen is hibrid modellje, a Transformer AiO előtt. A tajvani gyártó új készülékén ugyanis nem csak Android 4.1, hanem Windows 8 is fut, a két rendszer között bármikor váltani lehet a tablet oldalán lévő gombbal. Az AiO márkajelzés az "all in one" kifejezés rövidítése, a gép ugyanis nem csupán egy tablet, egy asztali dokkolóba helyezve egy iMachez hasonló számítógépként lehet használni. Képernyőjének mérete ugyanis 18,5 colos, vagyis még egy tipikus laptopnál is nagyobb munkafelületet biztosít full-HD-s felbontás mellett.

Míg a táblagép részegységben egy Tegra 3-as mobil lapka futtatja az Androidot, a dokkoló maga Core i3, i5 vagy i7-es  Intel processzort és egy terabájtos merevlemezt is tartalmaz, a PC-s játékok futtatásáról Nvidia grafikus lapka gondoskodik. Bár ezzel a megoldással egyetlen eszközt lehet munkára és szórakozásra is használni, egy 18,5 colos óriási tabletet még a lakásban sem biztos, hogy praktikus hurcolni. A levehető táblagép mintegy két és fél kilót nyom a mérlegen, így nehéz elképzelni, hogy kézben vagy ölben tartani kényelmes lenne


A képernyő egyben hatalmas tablet is az Asus Transformer AiO-n

Az ugyanakkor jó ötlet, hogy az AiO táblagépe vezeték nélküli kapcsolaton keresztül képes kommunikálni a PC-t tartalmazó dokkolóegységgel tíz-tizenkét méteres távolságig. Így például a gépet a másik szobába áthurcolva is tovább lehet használni a Windowst, nem kötelező a korlátozott funkciókat nyújtó Androidnál maradni. Az univerzális gép az amerikai boltokban márciustól lesz kapható, ott nettó 270 ezer forintnak megfelelő áron lehet majd megvenni a legolcsóbb felszereltségű verzióját

A főnök laptopja is tablet lesz

Az IBM, majd a Lenovo a ThinkPad márkanév alatt a legjobb üzleti noteszgépeket árusította, bár mostanra a kínálat olcsóbb, otthonra szánt típusokkal is bővült. A ThinkPad Helix nevű új univerzális készülék egy olyan táblagép, amelyet egy billentyűzetet és tapipadot tartalmazó egységbe helyezve ultravékony laptoppá lehet alakítani.


A kompakt üzleti laptop egyben táblagépként is bevethető

A készüléket az Intel Core i3-astól az i7-es lapkákig lehet felszerelni, 11,6 colos érintőképernyője full-HD felbontású, és a Windows 8 teljes értékű verziója fut rajta, egy töltéssel, akkumulátorról akár tíz órán át is. A februárban boltokba kerülő modellt beépített 3G és 4G modemmel felszerelve is meg lehet rendelni februári premierjét követően. Az ára azonban az üzleti szegmenshez igazodik: a legolcsóbb felszereltségért is elkérnek ezerötszáz dollárt, vagyis több mint háromszázezer forintot.

A százdolláros laptopból is tábla lesz

Néhány éve kipróbáltuk az igazából nem túl jól sikerült százdolláros laptopot, amely nem is igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket - többek között azért, mert nem is sikerült ilyen olcsón előállítani. A CES-en azonban bemutatkozott az utódjául szánt modell, az XO Tablet. Ezt a készüléket olyan szegény országokba szánják, ahol még az áramszolgáltatás sem feltétlenül folyamatos. Ehhez illeszkedve a 8 colos táblagép hardverje kis fogyasztású, ám nem olyan nevetségesen kicsi a teljesítménye, mint az elődjéé.

 

A szegény országok gyerekeinek szánt olcsó gép is táblává alakul

A készülék kétmagos mobillapkával, 8 gigabájt tárhellyel, memóriakártya-foglalattal, USB-vel és beépített kamerákkal rendelkezik, képernyője pedig 1024x600 pixeles felbontású. A korábbi, saját fejlesztésű szoftver helyett az Androidra építik majd a gyerekek oktatását célzó applikációkat. A gyereklaptop mögött álló alapítvány a táblagép mellett továbbra is fejleszt egy olyan modellt, amely laptopként is használható, mivel fizikai billentyűzettel is rendelkezik.

(forrás: Origo.hu)

 

 

 

 

Izmos javításokkal indította az évet a Microsoft

 A Microsoft az év első hibajavító keddjén hét biztonsági közleményben számolt be Windows, Office és SharePoint sebezhetőségekről. A javítások már telepíthetők.

A Microsoft a múlt heti előzetes tájékoztatójának megfelelően hét biztonsági közleménnyel nyitotta az idei évet. Ezek közül kettő kapott kritikus veszélyességi besorolást, ami egyben azt is jelenti, hogy a legtöbb kockázatot rejtő sérülékenységek kihasználásával a támadók teljes mértékben átvehetik az érintett rendszerek feletti irányítást. A januári frissítések érintik a Windows összes jelenleg támogatott kiadását, beleértve a szerverekhez készülő verziókat is. Emellett javítások érkeztek az Office szoftvercsomaghoz, a SharePoint Serverhez valamint a System Centerhez.

Ahogy azt sejteni lehetett az Internet Explorer nem kapta meg a várva várt frissítését, ezért a múlt év végén feltárt sebezhetősége továbbra is javítatlan maradt. A megfelelő patch-ek elérhetővé válásáig a Microsoft által készített Fix it eszköz segítségével lehet csökkenteni a biztonsági hiba kockázatait a böngésző érintett (6-os, 7-es és 8-as) verzióinak esetében.

Minden egyben frissítés

A januári hibajavító kedd legnagyobb frissítéséről a Microsoft az MS13-002-es számú biztonsági közleményében számolt be. Ez a tájékoztató két olyan, kritikus veszélyességűnek minősített sérülékenységről szól, amelyek az XML-formátumú adatok feldolgozását érintik. Az egyik hiba egy integer kezelési, míg a másik egy XSLT feldolgozási rendellenességre vezethető vissza. A sebezhetőségekre az XML Core Services esetében derült fény, ami egyben azt is maga után vonta, hogy a Windows mellett számos más szoftver is sérülékennyé vált. Az összes jelenleg támogatott Windows kiadás mellett frissítésre szorul az Office, az Expression Web és a SharePoint Server 2007 is. A Microsoft szerint a biztonsági rés befoltozása nélkül az érintett rendszereken jogosulatlan távoli kódfuttatásra nyílhat lehetőségük a támadóknak.

Windows foltok

A Microsoft ezúttal három olyan biztonsági közleményt adott ki, amelyek kifejezetten a Windows esetében feltárt sebezhetőségekről adnak tájékoztatást. Ezek közül az egyik kritikus veszélyességi besorolást érdemelt ki, és az operációs rendszer nyomtatási várólista (Print Spooler) szolgáltatását érinti. A hiba speciálisan összeállított nyomtatási feladatok feldolgozásakor memóriakezelési problémákat válthat ki, ami végül jogosulatlan távoli kódfuttatásra adhat lehetőséget. Ez a sebezhetőség a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 esetében járulhat hozzá károkozásokhoz.

A teljes cikk:

techcorner.hu/biztonsagportal/izmos-javitasokkal-inditotta-az-evet-a-microsoft.html